![]() |
||
|
| ||
|
|
Huszonhárom érmet és a csapat első helyet is itthon tartottak az érdi birkózók.Az idén is a Batthyány Tornacsarnok adott otthont az érdi birkózók 32. évadnyitó egyéni versenyének 2012. január 21-én. Tar Mihály, az Érdi Spartacus SC elnökének köszöntője után elsőként Dénes Mercédesz emlékezett meg a fiatalon elhunyt Lakatos Gabiról, majd a részvevők egy percben tisztelegtek az elmúlt évben a birkózócsaládból eltávozottak emlékének. T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város Polgármestere üdvözölte a verseny résztvevőit, ezt követően Dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke méltatta a versenyt és köszönte meg a város vezetésének a birkózás támogatását. Házigazdaként Rozgonyi János, a Batthyány Sportiskola igazgatója fejezte ki jókívánságait. A 427 fős mezőny 53 egyesület- ebből nyolc külföldi, köztük felvidéki, újvidéki és szlovák egyesületekből 51 fő – vágott neki hat szőnyegen, a régi időkre emlékeztető, esetenként 25-27 fős súlycsoportokban a küzdelmeknek, melyek öt óra után fejeződtek be. Az érdi birkózók a jó hangulatú versenyen hat arany-, öt ezüst-, tizenkét bronzérmet, valamint nyolc V., pontszerző helyet szereztek, mely azt jelentette, hogy ez évben is a csapatverseny győztesei lettek. A győztesek Gyerek II. korcsoportban a Peugeot Pé-Ta kupát, Gyerek I. korcsoportban a Hyundai Pé-Ta kupát, Diák II. korcsoportban a Kati Mami Sütödéje kupát, Diák I. korcsoportban a Berta 2005 Kft. kupát, Serdülő korcsoportban a L.A.Bodegita Étterem kupát, Junior korcsoportban a Barta Sándor kupát, továbbá a Lakatos Gábor emlékverseny 66 kg győztese (Nagy Péte,r Váci Forma SE ) is a Barta Sándor kupát vehette át. Érdi eredmények: Gyerek II. korcsoport 19 kg Virág Henrik I. 32 kg Metzl Milán III., Mizséri Miklós III. Gyerek I. korcsoport: 23 kg Nedvig Máthé II. 35 kg Traier Csaba V. 46 kg Dávid Levente V. Diák II. korcsoport: 35 kg Mezei Dominik V. 38 kg Zsigrai Péter III., Horváth Máté III. 42 kg Végh Artúr III. 69 kg Bedőházy Zsolt V. Diák I. korcsoport: 32 kg Berta Mike II., Szabadföldi Ádám V. 35 kg Váncza István I. Serdülő korcsoport: 35 kg Váncza István I. 38 kg Nagy Krisztián II. 50 kg Kovács Bence I. 54 kg Szabadföldi Leon III. 58 kg Mikó Erik II. 69 kg Jakab Máté III. 76 kg Oláh Tamás I. 85 kg Száraz Péter III. Junior korcsoport: 60 kg Hajcsik István V., Mikó Levente III., Szántó Gábor V. 74 kg Boros Balázs III., Metzl Norbert V. 84 kg Prim Martin III., Bodorkos Dániel III. 120 kg Boros László I., Sipos Tamás II. A Magyaros Kenyér Kft. által a különdíjakra felajánlott kupákat: Legjobb vendég: Kiss Benedek, SZVSE, Tuskirály: Lukics Alex, SZVSE, Legjobb hazai: Váncza István versenyzők vehették át. Csapatverseny végeredménye: I. hely Érdi Spartacus SC 131 pont II. hely Dorogi Nehézatlétikai Club 95,5 pont III. hely Ceglédi VSE 81 pont IV. hely DBC-MISI 66 pont V. hely FTC 63 pont VI. hely ESMTK 59 pont Ezúton is szeretném megköszönni a segítő, támogató szülőknek az áldozatos megfeszítet munkáját.
|
|
| ||