![]() |
||
| ||
|
2018. SUMO EB – Plovdiv: Délczeg József és Molnár Tamás Európa BajnokAz Érdi Spartacus SC. a Munka Ünnepét két Európa Bajnoki cím megszerzésével ünnepelte, hiszen a tizenhat fős magyar delegációból tíz versenyző az Érdi Spartacusból indulhatott a bulgáriai Plovdivban rendezett szumó Európa-bajnokságon.
Az Eb-n tizenkilenc országból volt induló , a versenyzők egy dohión küzdöttek, a versenyeken egyenes kieséses volt. Az érdiek 25 kategóriában indultak, hiszen az U21 – ek korosztálya Pénteken, az U23 – ok versenye Szombaton míg a felnőtteké Vasárnap volt. A fárasztó utazás és a több napon át tartó küzdelmek ellenére versenyzőink nagyon eredményesen szerepeltek, hiszen mindjárt az első napon Délczeg József 85 kg-ban, Molnár Tamás pedig 100 kg-ban megszerezte az Európa Bajnoki címet. A 70 kilósok között Buzás Patrik a dobogó legalsó fokára állhatott megszervezvén ezzel a bronz érmet, a többiek is értékes pontszerző helyeket szereztek: Tamás Patrik a 115, Varga Dániel a 100, Végh Richárd a 85 kilósok mezőnyében ötödik helyezést, míg Sipos Boglárka az 55 kilogrammosoknál lett hetedik. A csapatversenyben Molnár Tamás, Délceg József és Végh Richárd mellett a Szilágyi Erikkel kiálló magyar csapat is harmadikként zárt. Az U23 korosztály versenyein Végh Richárd másodikként-, Délceg József pedig harmadikként végzett a 85 kilogrammosok között, vigaszágon hiába győztek, a tovább jutók sajnos a harmadik helyért való küzdelmekben elvéreztek, így Berta Mike a 70 kilósoknál, Tamás Patrik a 115 kilósoknál, Varga Lilien a 60 kilósoknál tudta megszerezni az értékes ötödik helyezést. A csapatversenyben Végh Richárd és Molnár Tamás mellett Szilágyi Erik és Laczkó Benedek alkotta magyar négyes bronzérmesként zárt. A felnőtt mezőny az utolsó napon lépett szőnyegre, három ötödik helyezés született Lemák Diána az 55, Varga Lilien a 60, Buzás Patrik a 70 kg-ok versenyén, valamint a 115 kilósoknál Molnár Tamás hetedik helyen végzett. A felnőtt féri csapatban két érdi indult, a Molnár Tamással és Tamás Patrikkal felálló érdi négyes ötödik lett, ahogy a Lemák Diánát és Varga Lilient felvonultató női együttes is az ötödik helyet szerezte meg. Az Érdi Spartacus SC eredményei a bulgáriai Plovdivban rendezett szumó Európa-bajnokságról U21: Molnár Tamás 100 kg 1.; Délceg József 85 kg, 1., Buzás Patrik 70 kg 3., Varga Dániel 100 kg 5., Tamás Patrik 115 kg 5., Sipos Boglárka 55 kg 5., Végh Richárd 85 kg 5., csapat (Molnár Tamás, Végh Richárd, Délceg József) 3. U23: Végh Richárd 85 kg 2., Délceg József 85 kg 3., Berta Mike 70 kg 5., Tamás Patrik 115 kg 5., Varga Lilien 60 kg 5., csapat (Molnár Tamás, Végh Richárd) 3. Felnőtt: Buzás Patrik 70 kg 5., Lemák Diána 55 kg 5., Varga Lilien 60 kg 5., Molnár Tamás 115 kg 7., csapat (Molnár Tamás, Tamás Patrik) 5., női csapat (Lemák Diána, Varga Lilien) 5 ![]() 2018. SUMO EB - Plovdiv Buzás PAtrik, KOvács János edző, Délczeg József, Tar Mihály SC. Elnök
![]() SUMO EB - Plovdiv Szilágyi ERik, Délczeg József, KOvács János edző, MOlnár Tamás, Buzas Patrik, Végh Richard
|
|
|